Mielőtt még bevennénk a Budai Várat, nézzük meg melyek azok a borok, melyeket egészen biztosan nem fogunk megkóstolni.
Lássuk a világ legdrágább borainak toplistáját, persze ez nem egy hivatalos ranglista, egyrészt mert a piac állandóan változik, másrészt kicsit befolyásolt az ízlésem is. (Mea maxima cupla)
A 1787-es Chateau Lafite, minden idők legdrágább vörösbora. 1980-ban egy aukción egyetlen palackjáért 210 ezer eurónak megfelelő összeget fizettek. Szakértők szerint tartalma ihatatlan viszont a palack igen sokat ér, ugyanis nem más, mint Thomas Jefferson egykori elnök saját kézzel írott monogramja díszíti, bár a mai napig vita tárgya, hogy a palack valóban az ő gyűjteményéből került-e ki.
Chateau Margaux 1900
Az évszázad borának is nevezik, csekély 33 ezer dollárért kapható. A színe szinte fekete, intenzív szeder és cassis illat jellemzi.
Úgy vélik, a nem melléskesen Franciaország legdrágább birtokán termelődő borok igazi műalkotások.
Még az 1994-es évjárat is meglehetősen drága, kb 500 dollár.
Chateau Latour Pauillac 1990
Chateau Latour egyik leghíresebb szőlőbirtok Franciaországban.
Ez a bor hűen tükrözi eredetét, a gazdag talajt, ahol a szőlő fejlődik.
A legkeresettebb borok közé a Winespectator magazin választotta, mint a legtökéletesebb bort.
Fő jellemzője a csokoládé és cseresznye pazar és kiegyensúlyozott íze.
Igen keresett és értékes nedű, kb 800 dollár.
Chateau Le Pin Pomerol 1999
Gyűjtő szakemberek egyik kedvenc bora. Úgy ítélik meg, hogy Chteau Le Pin a maga 5 holdas földjével, egyik leghíresebb bortermelő terület, amely kívül esik Bordeaux-on.
Évente mintegy 6000 palack készül e finom kávé, édes cseresznye és ribizli ízű Pomerolból. Kb 900 dollár.
Petrus Pomerol 1998
Ez a Merlot volt a Fehér Ház egyik legkedveltebb bora, Kennedy elnöksége alatt.
A hivatalos neve Chateau Petrus de címkéjén egyszerűen csak “Petrus“.
A szőlőt általában korán szüretelik, az erjedés folyamata pedig igen lassú.
Az ízében erősen érezhetőek a bogyós gyümölcsök, vanília, kávé. Sötét violába játszó.
Igazán remek évjáratnak tartják, várhatóan teljes érettségét 2012 után éri el. Ára kb. 1400 dollár.
V. Romane Conti 1997
Ennek a francia burgundinak gazdag és átható illatában keveredik mindenféle fűszerek .
Nagyon sötét színű, ízében fellelhető a szójaszósz, virágok és medvecukor.
A Romane Conti egy ritkának számító és nagyon drága bor. Több mint 1500 dollár egy üveg.
Az ínyencek következetesen Romane Contit fogyasztanak, gyűjtenek, így a ritkának számító bornak ára évjárattól függetlenül nem megy 1000 dollár alá.
Bizonyára mindannyian szívesen megízlelnétek ezeket a nemes borokat, de csak néhány “szerencsés” teheti meg és semmiképpen e sorok írója.
Mit gondoltok? Kibontanátok minden lelki fájdalom nélkül egy-egy ilyen palackot?
Egyáltalán kiadnátok ennyi pénzt- persze ha lenne – értük?
És milyen különleges alkalom illene szerintetek egy-egy ilyen palack nedűhöz? Ha egyáltalán iható
Ha kedvetek támad egy kis kutatásra, ajánlom nektek az alábbi linket:
Érdekes e-mailt kaptam az imént. Gondoltam megosztom veletek, sőt akár folytathatjátok is a felsorolást
1. A járatokon a kevesebb stewardess miatt svédasztalos étkezések lesznek és minibár, amiből a fogyasztást a kapitánynak kell kifizetni leszállás után.
2. Minden gépet csak egy pilóta fog vezetni, a pilótafülkében lévő többi helyet pedig eladják. Kétszeres felárért vezetni is lehet.
3. Csak a business class-on lesz fűtés.
4. A csomagokat az utasoknak kell átrakodniuk, ezért akinek a kézipoggyásza meghaladja az 5 kilót, annak a csomagtérben kell utaznia.
5. A kisebb forgalmú repülőterek felett a járatok csak lassítanak.
6. A pilótának is fizetnie kell az útért.
7. Minden járatra kétszer annyi jegyet adnak el és érkezési sorrendben lehet beülni, aki kint marad, vesztett.
Az Egyesült Államok illetékes hatóságának (Department of Homeland Security) döntése alapján szeptember 8-tól minden beutazó külfölditől beutazási illetéket fizettetnek ESTA díj néven.
Mindenkinek 14 dollárt kell fizetni (technikailag 10 dollár a díj és 4 dollár a kezelési költség), aki vízummentesen szándékozik az USA-ba utazni.
Így, a turisztikai céllal, legfeljebb 90 napra beutazó magyar állampolgárok is ebbe a körbe esnek majd.
Jó hír azonban, hogy ezt a díjat nem utazásonként kell fizetni, hanem legfeljebb csak kétévente, amikor a két évig érvényes, úgynevezett ESTA elektronikus beutazási engedély kérelmet kitölti az utazó.
Tehát szeptember 8. után sem kell fizetni azoknak, akiknek már van érvényes ESTA egedélyük, vagy vízummal utaznak az USA-ba.
(forrás Turizmus Panoráma)
Mi is valójában az ESTA?
Amerikai belépési engedély (ESTA – Electronic System for Travel Authorization), mellyel 2009. január 12-től a törvények értelmében a Vízummentességi Programban (VWP – Visa Waiver Program) résztvevő országok minden állampolgárának rendelkeznie kell az Egyesült Államokba való belépéshez.
Magyarországon ez az új (piros) útlevéllel rendelkező utasokra vonatkozik, mely természetesen nem azt jelenti, hogy nem válthatják ki vízumukat, azonban számukra vagy ESTA vagy vízum megléte kötelező.
Régi (kék) útlevéllel utazók esetében a vízumkötelezettség továbbra is érvényben maradt.
Fontos tudnivalók az ESTA-ról
Az ESTA (Beutazási engedély az Egyesült Államokba) nem vízum, hanem egy előzetes engedély arra, hogy bárki felszálljon egy USA-ba tartó hajóra vagy repülőgépre.
Az ESTA célja, hogy az amerikai kormány minden vízummentes beutazót átvilágíthasson, mielőtt még elhagyják saját országukat.
A 35 vízummentes ország (köztük Magyarország) állampolgárainak, akik a vízummentességi program keretében lépnek be az országba, kérelmezniük kell ESTA-t.
Javasolt, indulás előtt minimum 72 órával jelentkezni a beutazási engedélyért.
Ha beutazási engedély iránti kérelem elutasításra kerül úgy B-1 látogató vízumot vagy B-2 turista vízumot kell kérelmezni.
Egy jóváhagyott ESTA kérelem még nem garantál belépést az Egyesült Államokba.
Egy nép kulturáltsági fokát konyhája kifinomultsága jelzi, az olasz konyha köztudottan világhírű.
A világ legjobb konyháinak rangsorában Itália irigyelt helyen áll, rendkívüli változatosság jellemzi mind a nyersanyagok, mind az elkészítési módok tekintetében.
Valójában mit is jelent olaszosan enni?
Egy ünnepi ebéd vagy vacsora több fogásból áll:
Antipasti – előétel, mely ínycsiklandozó tengeri halacskák, sajtok, szalámik és zöldségekből, illetve különféle salátákból áll, tartomány és évszaktól függően.
Il primo – fő étel, maga a pasta áll fő helyen , elismerést kivívva magának a világ minden táján, illetve Észak –és Közép Olaszországban elterjedt risotto (párolt rizs), zöldséggel, gombával, tejszínnel. Ugyanakkor ide sorolhatóak a csodálatos régi, helyi receptek alapján készült levesek – minestra.
Il secondo – a hús és halételeknek nincs annyira fontos szerepük, mint a honi konyhákban. Érthető okokból, hiszen, mint már utaltam rá, fő helyen a tészták állnak!
Ide sorolhatjuk a toszkán rostonsült marha bordát –bisteca alla fiorentina, a borjú-vitello, máj-fegato, vadnyúl-lepre , sertés borda-cotoletta-ból készült ételeket.
Imádni valóak a házi készítésű sütik, az arab receptek alapján készült cukrozott gyümölcsökkel, mandula masszával készített híres Szicíliai édességek.
Pizzák – senki számára nem ismeretlen. Dokkmunkások tápláléka volt Nápoly szegény negyedeiben. Hajdanán olajjal és paradicsommal készült, azóta a legrafináltabb változatig hosszú utat tett meg, ugyan úgy mint a tészták meghódította az egész világot.
A tészták –pasti- az olasz étkezés alapja és végeláthatatlan sora van az elkészítési módjának, ezért ennek szentelhetnék egy egész gastroblogot (helyette inkább csak ajánlom nektek az igazit: Dalla Cucina )
A tartományonként változó elkészítésben felülmúlhatatlan az olasz konyha! – melyhez mintegy 250 tésztaféle áll rendelkezésre!
Legegyszerűbb az al pomodoro (paradicsommal) és az al burro (vajjal), de gyakori és közkedvelt: a bolognese (hús alap), a carbonara (tejszín, sonka) con le sarde (szardínia), panna (tejszín), con gole (kagyló).
Mindig al dente főzik, vagyis rághatóra. Legismertebbek és legjobbak a házilag készítettek.
A XIII. Század közepe táján fedezték fel Szicíliában, makaróni formájában, melynek elnevezése a görög macaria szóból származik, jelentése: a mennyei boldogság forrása.
Isten tudja mennyi élvezetet köszönhetünk a pasta-nak, mely Itália konyháját egységessé teszi.
Így hát azt mondom bátran „utazzunk” a konyhában is tartományból tartományba és adjuk át magunkat a kulináris gyönyöröknek, felidézve Itália derűs, napfényes hangulatát.
Magas, sok helyen lakatlan, zord, meztelen bordáikat mutogató hegyecskék nyúlnak a vízig.
A tenger fáradhatatlan ostroma kisebb-nagyobb öblöket vájt ki rajtuk.
Ott, ahol ez az örök harc folyik, a kövekbe ezer sebet mart a sós víz.
Vájatokat.
Csipkéket.
Sziklák omlottak és mosódtak ágas-bogas, torz alakulatokba, közéjük beáradt a tenger, kis öblök légióit alkotva.
A parttól pár méterre még az egész mozaikvilág áttükröződik a víz színe alól, sejtelmesen csillogva a déli napfény átszűrődő sugaraikban.
Nagyon szép a tenger akkor is, amikor az enyhe sirokkó hatására tarajos hullámokat ver, melyek széthulló habja gyorsan foszló csipkemintákat terít
az alap kékre.
Ilyenkor a sziklabástyákon, szirt-torzókon sustorgó robajjal csap össze a két elem, több méteres víztömeg szökik fel és hullik alá millió cseppet szórva.
“Az álmot ismét a valóságnak kell követnie. (…) Ha összehasonlítja a valóságos lét fájdalmait a mesterséges lét gyönyöreivel, sohasem kíván többé élni, csak örökké álmodni. Amikor azután elhagyja a saját külön világát a második világért, úgy fog rémleni önnek, mintha a nápolyi tavaszból a lappföldi télbe kerülne, úgy érzi majd, hogy elhagyta a paradicsomot a földért, az eget a pokolért.”
Alexandre Dumas
Ki ne olvasta volna idősebb Alexandre Dumas kalandregényét Monte Cristo grófját?
Mikor Dumas regényét írta a XIX. században, a toszkán partokkal szemben lévő pöttöm kis sziget még lakatlan volt. Ezt követő időkben börtön szigetként működött, majd később III. Victor Emanuel király vadászbirtokává lépett elő.
Az alig több mint 1000 hektáros Montecristo sziget 1971-ben lett természetvédelmi területté nyilvánítva. A külvilágtól annyira elzártan őrizték, hogy még a hajózási útvonalakon sem szerepelt.
A mindenható úr nem más, mint az a szigetőr, aki családjával itt tengeti mindennapjait, ügyelve a biztonságra távol tartva halászok és fürdőzők hadait a lenyűgöző szigettől.
Minap az egész világot bejárta a hír, mely szerint látogathatóvá kívánják tenni a szigetet. Mondhatnám azt is, sajnos… sajnos mert a gazdasági válság elérte a világ e kicsiny szegletét is- ahhoz, hogy a sziget védettsége fenttartható legyen pénz kell, ebben pedig a látogatóktól beszedni tervezett 50 eurós belépődíjban látják a megoldást.
Mondom azt, hogy sajnos- tartok ugyanis attól, hogy a Tirrén tenger ezen kis ékszere is hasonló sorsra jut, mint a Galapagos szigetek.
Enyhe vigaszt csak az ígéretek nyújtanak, ugyanis a szigetet látogatók továbbra sem fürödhetnek meg az azúrkék vízben és csak vezetővel kereshetik fel a sziget etruszk és római kori leleteit valamint a bencés szerzetesek San Mamiliano kolostorának romjait.
Csak reménykedhetek, hogy a biogenetikai rezervátumnak nyilvánított Kincses sziget, mely olyan máshol már kihalt őshonos állatok lakhelye, mint a Montecristo vipera (Vipera aspis Montecristi), a barátfóka és az egyedülálló ökoszisztéma megmarad az utókornak.
Reménykedem… ha az egyedülálló élővilágban nem tett még kárt sem a globális felmelegedés, sem az éghajlatváltozás akkor az életmódjával, szokásaival romboló ember is kíméletes lesz…
Állandóan az eget kémlelem, no persze nem a cirrusokra és cumulusokra vagyok ennyire kiváncsi, áhh dehogy! Repülőket figyelek.
Ha már ennyire “repülök” és állandóan megtalál baráti köröm meg piciny családom is néhány repülőjegyes kérdéssel – hiába, a nagyság átka! -úgy gondoltam megosztok néhány apróságot Veletek.
Nem egyszer, pult mögött ülve, szembesülök
a kérdéssel: Mire kell fizetni a repülőtéri illetéket?
Amíg nem láttam a dolgok mögé számomra is kérdés volt, mire is kell ezt fizetni a repülőjegy árán felül?
Nos, letudhatnám annyival, ami valójában a lényege, hogy a reptéri illeték nem más, mint a repülőterek utasokra hárított használati díja, melyet a repülőjegy nem tartalmaz. (repülőtér koptatási díj )
Viszont úgy érzem megér néhány szóval többet is.
A repülőjegyár ugyebár szervízdíj és illeték nélkül értendő.
Elsősorban függ a napi devizaárfolyamtól, a kiválasztott légitársaságtól, útvonaltól, érintett repülőterekről, illetve a gyakorlatban tartalmazhat olyan többletköltségeket is mint a kerozin pótdíj, biztonsági felár, amelyek változnak vagy időszakosak.
Ezekből az illetékekből fedezik az út folyamán érintett repülőtereken fellelhető szolgáltatások fenntatását, és itt nem csak a biztonsági szolgálatról beszélünk, ebbem az árban benne van a repülőgép karbantartásának és javításának díja is.
A repülőtér tisztaságát is ebből fizetik, fizetjük vele a feladott poggyászt, a check-ines kisasszonyok mosolyát a repülőtéren és így tovább.
De bizony tartalmaz olyan finomságokat is, mint légiutas-adó, (levegő adó )
Annak ellenére, hogy ezeket az összegeket a légitársaság szedi be (illetve az őt képviselő utazási iroda) de az összeg nem a légitársaságot illeti meg, hanem a repülőtér üzemeltetőjét… úgyhogy mondhatnám kicsit epésen, kéretik nem bennünket szidni
Az El Floridita Hemingway kedvenc bárja volt, a La Bodeguita del Medio, -mely a havannai óvárosban található (Vieja), Havanna legrendezettebb része- pedig nemcsak arról nevezetes, hogy a betérők üzenhetnek az utánuk érkező ismeretleneknek, hanem számos híresség hagyta kézjegyét falain és itt született a híres Mojito koktél is, a cukorbeteg Hemingway kedvéért született meg a cukormentes Mojito, mely Maraschino és grapefruit héja hozzáadásával készül- azóta is az Ernest Hemingway Special nevet viseli. Közkedvelt még a Cuba Libre, Pina Colada, Daiquiri és a kókusztejből, kakaóból és fehér rumból kevert Saoco.
Mielőtt tovább mennénk, szánjunk egy kis időt a nagy katedrálisra, a Plaza del Armas-ra, ahol a sok szép épületen kívül rengeteg könyvárus van, akik régi relikviákat árulnak.
A katedrális közelében van a páratlan szépségű Hotel Raquel, melyet vallásos zsidó befektetők építettek kelet-európai szecessziós stílusban és amely anno Havanna kóser éttermének adott helyet.
Gyönyörű színes üvegkupolája és csodás kilátással rendelkező tetőterasza van, ahonnan Havanna nagy része áttekinthető.
Elsőutas látogató számára kötelező hely a Floridita bár, ahol az író , Hemingway sokszor megfordult, ezért is támasztja életnagyságú szobra a pultot. Itt találták fel a Daiquiri koktélt, amiért ezen a helyen igencsak sokat kell fizetni, de hát egyszer élünk!-belefér.
A belső semmit nem változott a nyitás óta, ugyanazok az asztalok, színek, hangulat…
Javaslom a fokozatosság elvét követni, először fehérrummal (ron blanco) kezdeni, majd lassan áttérni a barna rumra (anejo esecial, anejo 7) legyen tisztán vagy akár jéggel, de mindenképpen mértékkel!
a már ennyire “repülök” és állandóan megtalál baráti köröm meg piciny családom is néhány repülőjegyes kérdéssel – hiába, a nagyság átka! 
Havannában egymást érik a bárok…
